Ennyiért túrázhatunk az ország egyetlen télen is evezhető termálpatakjában

Dátum:

Megosztás:

Ahogy arról korábban a Sokszínű Vidék már többször is írt, a Hévíz-patak túra egy igazi különleges téli vízitúra helyszín: Magyarországon ez az egyetlen evezhető meleg vizű patak. Ez teszi lehetővé, hogy a legzordabb téli időszakban sem fagy be.

A terület ugyanakkor a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik, ezért szigorú szabályokat kell betartani. A kajakozást, kenuzást csak az év egy adott részében engedélyezik a patakon.

A korábbi években csak október végén, november elején kezdődhetett el ez az időszak, ugyanakkor a termalonline.hu cikke szerint idén már október 6. óta lehetőség van erre. A túraidény 2024. március 17-ig fog tartani.

A szervezők biztosítják a kajakokat, kenukat és a szakképzett túravezetést, továbbá a transzfert is.

A részvételi díj mindig két tételből áll össze. Az egyik a szervezőnek fizetendő díj, a másik a nemzeti parkba szóló úgynevezett vízitúra igazolás, aminek az ára fejenként ezer forint.

Idén szervezőtől függően a túradíjak 8400 és 13900 forint között alakulnak, amihez hozzájön a nemzeti parknak fizetendő ezer forint, de ebben a Hévízre való eljutás még nincs benne.

Megjegyzés

Hozzászólás írása
Írja be a nevét

spot_img

Kapcsolodó cikkek

Alváshoz tervezték, mégis már az utcán hódítanak a pizsamák

A legtöbben el sem tudják képzelni, hogy ebben hagyják el a házat, mások viszont magabiztosan viselnek különböző divatos,...

Olyan ruhadarabot tervezett a magyar egyetemista, hogy elvitte a rangos verseny fődíját

A magyar népviseletek inspirálta egyetemi munkájával Rácz Nikoletta Fashion Design kategóriában elnyerte a New Star díjat a 2023-as...

Jövőre minden iPhone 16 modell A18 chipsetet kaphat

Az Apple egyáltalán nem titkoltan a Pro kiadású iPhone modellek felé terelte a fogyasztókat az elmúlt évek során,...

Itt az okosakkumulátor: 1000 km-t elmegy vele az autó, 2 órába telik nulláról feltölteni

Az Our Next Energy akkumulátorában nincs se kobalt, se nikkel, ezáltal kevésbé robbanásveszélyes, az élettartamát pedig mesterségesintelligencia-alapú megoldások...