Végleg lejárt az öltönyök ideje, a business casual hódít

Dátum:

Megosztás:

Csak tagjainknak szóló tartalom

A tartalom megtekintéséhez felíratkozás szükséges

A Gallup elemző cég nemrégiben tette közzé a munkahelyi öltözködési szokásokat vizsgáló legújabb felmérésének eredményeit, amelyből egyértelműen kirajzolódik a lazább, hétköznapibb munkahelyi öltözékek irányába való elmozdulás.

A kutatás szerint a formális üzleti öltözetet viselők aránya drasztikusan csökkent (mindössze 3 százalék visel már ilyen öltözetet), a legtöbb munkavállaló számára a tipikus munkahelyi öltözéket ma már az úgynevezett business casual jelenti (41 százalék), ami sokkal lazább megjelenést tesz lehetővé. Mindez a világjárvány alatt kialakult szokásokra vezethető vissza.

A felmérés szerint azok, akik valaha dolgoztak távmunkában, sokkal valószínűbb, hogy lazább, business casual öltözetet viselnek a munkahelyükön (58 százalék), míg a nem távmunkában dolgozók kevésbé hajlanak erre (24 százalék).

2019-hez képest 7 százalékkal nőtt a business casual ruhákat viselők aránya, miközben 4 százalékkal csökkent az egyenruhát és a formális üzleti öltözetet viselőké.

A változó igényeket a divatmárkák is lekövették: előtérbe kerültek a hibrid, az alkalomhoz és öltözethez rugalmasan alakítható darabok és ruházati kiegészítők. A nagy márkák elmozdultak az elegáns, mégis kényelmes stílust kereső vásárlók igényei felé, és a hagyományos, formális viselet darabjairól a hibrid darabokra helyezték át hangsúlyt.

Kiegészítőket is ehhez a stílushoz keresnek

Mindez azonban nemcsak a ruházat, hanem a viselhető okoseszközök terén is megjelent, és erre a nagy technológiai gyártók is odafigyelnek, okosóráikban egyesítik a változtatható stílusú, divatos megjelenést a csúcstechnológiával.

A vásárlók nagy része továbbra is a hagyományos órák dizájnját kedveli, amelyek remekül passzolnak a smart casual/business casual stílushoz. 

Megjegyzés

Hozzászólás írása
Írja be a nevét

spot_img

Kapcsolodó cikkek

Alváshoz tervezték, mégis már az utcán hódítanak a pizsamák

A legtöbben el sem tudják képzelni, hogy ebben hagyják el a házat, mások viszont magabiztosan viselnek különböző divatos,...

Olyan ruhadarabot tervezett a magyar egyetemista, hogy elvitte a rangos verseny fődíját

A magyar népviseletek inspirálta egyetemi munkájával Rácz Nikoletta Fashion Design kategóriában elnyerte a New Star díjat a 2023-as...

Jövőre minden iPhone 16 modell A18 chipsetet kaphat

Az Apple egyáltalán nem titkoltan a Pro kiadású iPhone modellek felé terelte a fogyasztókat az elmúlt évek során,...

Itt az okosakkumulátor: 1000 km-t elmegy vele az autó, 2 órába telik nulláról feltölteni

Az Our Next Energy akkumulátorában nincs se kobalt, se nikkel, ezáltal kevésbé robbanásveszélyes, az élettartamát pedig mesterségesintelligencia-alapú megoldások...